A település múltjából következik, hogy a ma is meglévő két legrégebbi épület, a Római Katolikus Plébánia és a Templom építése is a török kor utáni újratelepítéshez kötődik.

Nagyon érdekesen alakult az eleki plébánia ügye. 1724 és 1744 között az eleki hívek még Gyulához tartoztak. Az első plébános, Hollinger Antal 1734. április 30-án érkezett a mai Bajorország területéről, Neuburgból. Több egyházmegye is oltalma alá akarta helyezni az itteni plébániát. Így Nagyvárad, Eger, Temesvár; ami végül is a Szeged-Csanádi egyházmegyéhez került. A plébániahivatal épületének mai formája az 1890-es évek elejére alakult ki.

Elek plébániájához tartozott 1778-ban: Nadab, Erdőhegy, Kisjenő, Miske, Vadász, Székudvar, Nagyzerind, Sikló, Ottlaka, Nagypél, Gyulavarsánd, Kétegyháza. Akkor még puszták voltak, de területileg Elekhez tartoztak: Lökösháza, Nagykamarás, Bánkút, Medgyesbodzás, Apácza, Kakucs is. Ma ezek közül sok Romániában található és csak Kétegyháza és az újonnan épült lökösházi templom plébániáját látják el Elekről.

A plébánián több ősnyomtatványt is őriznek, de legértékesebbek az 1734 óta megszakítás nélkül vezetett anyakönyvek.

A plébánia falára 2007-ben emléktábla került, arra emlékezve, hogy 1927-ben dr. Csepregi Imre plébános elsőként utazott el az eleki németek őshazájába, Gerolzhofenbe és környékére; 2008-ban pedig a gerolzhofeni városházán avattak német nyelvű táblát tiszteletére.